Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Időjárás!
Felhőkép
 
Linkek
 
Bravó!
Indulás: 2005-04-09
 
Választások
 
Impresszum

Szerkesztő:

Bíró Kálmán

E-mail cím: kalman25@freemail.hu


 
Településünkről információk
Településünkről információk
: Barangolások a község múltjában

Barangolások a község múltjában

  2013.08.18. 09:28

Öskü közútjának története 


Öskü környéke az ősidők óta lakott hely, de az első épített közút minden bizonnyal a rómaiaknak köszönhető.

Ez az út, amely Pannónia tartomány fontos hadi- és kereskedelmi útvonala lehetett, kisebb- nagyobb eltérésekkel a mai 8-as főút vonalán helyezkedett el.

A római útépítési szokások egyik fő jellemzője a szilárdságra való törekvés volt, melynek megvalósításánál a követ tekintették elsődlegesnek. Fontosnak tartották a távolságok jelölését melyeket mérföldkövek elhelyezésével rögzítettek. Ezek a kövek részletes tájékoztatást nyújtottak, tartalmazták az állítás évét, az uralkodó császár nevét, az állító katonai egység nevét és a városoktól való távolságot.

Az utak mentén őrtornyok helyezkedtek el, nem bizonyított feltételezés szerint a Kerektemplom alapja is ilyen létesítményhez tartozott. A mellékletként elhelyezett térkép több feltételezést ismertet meg velünk, tartalmából megállapíthatjuk, hogy településünk két út keresztezésének közelében található. Az említett útvonalak Savária (Szombathely) – Aqvincum (Óbuda), Arabona (Győr) – Sopianae (Pécs) városok között húzódtak.

 

A múlt század elején Öskütől északra ismert volt még egy rövid „flaszter”-nak nevezett útszakasz, pontos helyéről eddig adatot nem sikerült beszerezni. Feltételezhetően ez a szakasz is római eredetű lehetett.

A rómaiak távozása után az általuk épített utak fokozatosan tönkrementek, mivel a rájuk jellemző gondossággal végzett útépítés az elkövetkező évszázadokra nem volt jellemző. Legfeljebb a szükséges kisebb-nagyobb javításokat végezték el, hogy legalább közlekedni lehessen.

A hagyományos poros országút a korszakban modernnek számító betonburkolatot a 20-as évek vége és a 30-as évek eleje között kapott. 1927-32 között megépült a 8-as számú főút Székesfehérvár-Jánosháza-Graz-i állami közút Székesfehérvár-Veszprém közötti szakasza, amelyet 13 cm vastag 6 m széles betonburkolattal láttak el. Ez a megoldás a maga idejében rendkívül korszerűnek számított. Majd 1936-37-ben a Veszprém-Rábafüzes közötti szakasz is elkészült és így az út elérte a magyar-osztrák határt. A hozzávetőlegesen 190 km hosszú főút, Magyarországon az egyetlen egy számjegyű főútvonal, amelyik nem a fővárosból indul.

A II. világháború idején a harcok károsították az utat, melyek kijavítására 1945 után került sor. Az elmúlt években a 8-as számú főút fejlesztése folyamatban van, a tervek szerint autópályává szeretnék bővíteni.

 

Következő rész: Településünk és a vasút

 

Előző rész: Emlékművek Öskün

<<Vissza a menübe

 

 

 
Pontos idő
 
Figyelem!



 

 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
NetMozi! (Filmek!)

 

1. A hegy gyomrában! -sor.

 

 
Minden más
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre