Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Időjárás!
Felhőkép
 
Linkek
 
Bravó!
Indulás: 2005-04-09
 
Választások
 
Impresszum

Szerkesztő:

Bíró Kálmán

E-mail cím: kalman25@freemail.hu


 
Településünkről információk
Településünkről információk
: Barangolások a község múltjában 4

Barangolások a község múltjában 4

  2011.05.10. 21:17

 

A Péti szőlőhegy története


A péti szőlőhegy és a bortermelés már csaknem három évszázados múltra tekint vissza.

A vidék a török időkben jó részt lakatlan volt, és csak a XVIII. sz. első felében telepítettek ide szlovák ajkú lakosságot a környék birtokosai a Zichy grófok. Az új lakosok hamar művelés alá vonták az eddig elhagyott földeket, és nekik köszönhető a szőlőkultúra meghonosítása is. Egy korabeli (1766-os) térkép szerint, néhány évtized múltán a szőlőhely területén, már kiterjedt művelés folyik, számos gazdasággal, ezek tulajdonosai javarészt ösküi illetőségűek voltak, akik így saját maguk közül választották a hegyközség elöljáróit. A bortermelés felvirágzása magával hozta, egyéb jól jövedelmező tevékenységek megjelenését is, ilyen volt például a préselés után fennmaradó szőlőtörkölyt felhasználó szeszfőzés is.

Az 1878-ban született hegyközségi szabályzatot megfogalmazó Hegyközségi Articulus mely az elöljárók, a hegybíró, a hegymester illetve a tagok jogait, kötelezettségeit rendkívül részletesen meghatározza, de emellett az általuk letett eskü szövegét is tartalmazza, nemcsak gazdaságtörténeti, hanem művelődéstörténeti szempontból is rendkívül értékes.

Mint korábban már említésre került, a péti szőlőhely birtokosai nagyrészt ösküi illetőségűek voltak, ezért szerették volna, ha a terület falujuk részévé válna, ugyanis közigazgatásilag Palotához tartozott.

Az első dokumentált próbálkozásra, a terület Öskühöz csatolására, a kiegyezés utáni években, 1873-ban került sor, amikor Gáspár Ferenc és társai beadvánnyal fordultak a Magyar Királyi Belügyminisztériumhoz. A területet birtokló Palota elöljárói felháborodottan fellebbezték meg a beadványt, amely ennek nyomán elutasításra került. Az indoklás az 1871/XVIII. Törvénycikkre hivatkozott, mely szerint a terület ahhoz a településhez tartozik, amelyhez korábban is, illetve ahová lakói az államadót fizették.

Három év elteltével Szloboda Márton, társaival egyenesen Tisza Kálmánhoz fordult, aki ekkoriban a miniszterelnöki poszt mellett egy ideig belügyminiszterként is tevékenykedett. A máig fennmaradt szép kiállítású kérelmük ezúttal is elutasításra került. A kudarcok után, jó ideig újabb kísérlet nem történt.

A péti szőlőhegy végül 1927-ben lett Öskü Községhez csatolva, s a mai napig is része, annak ellenére, hogy 1941-ben majd 1947-ben a Nitrogénművek vezetése megpróbálta saját kezelésébe vétetni mivel, a gyár dolgozói közül többen is a területen éltek. Arra hivatkoztak, hogy az általuk fizetett adó tulajdonképpen őket illetné és nagy szükség volna a különböző fejlesztésekhez erre a pénzre. Végül nem jártak sikerrel, noha az akkori Megyei Közgyűlés és az alispán is támogatta a tervüket.

A péti szőlőhegy ma is nagy szerepet játszik az ösküiek életében, az itt termett szőlő és a bor az ő munkájukat dicséri.

/Ösküi Hírek/

Következő rész: Ösküi kerektemplom

 Képtár

Előző rész: Öskü története

 

<<Vissza a menübe

 
Pontos idő
 
Figyelem!



 

 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
NetMozi! (Filmek!)

 

1. A hegy gyomrában! -sor.

 

 
Minden más
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre