Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Időjárás!
Felhőkép
 
Linkek
 
Bravó!
Indulás: 2005-04-09
 
Választások
 
Impresszum

Szerkesztő:

Bíró Kálmán

E-mail cím: kalman25@freemail.hu


 
Településünkről információk
Településünkről információk
: Barangolások a község múltjában 3

Barangolások a község múltjában 3

  2011.04.10. 21:52

Öskü története


Már a római korban is lakott volt a vidék, bizonyítékként szolgál erre az, hogy a környéken számos római kori településre utaló leletet találtak, valamint, az hogy két obsit-plakett is előkerült (melyet római legionáriusok kaptak, miután letöltötték szolgálati idejüket és a környéken telepedtek le). Továbbá az Aquincumot és Savariát összekötő híres római hadiút is itt húzódott, egy feltételezett őrtorony társaságában, aminek a romjaira az Árpádok korában, román stílusú kerek kápolnát építettek.

A település első írásos említésével 1082-ben találkozhatunk, Villa Es alakban, így a falu keletkezése a XI-ik századra tehető. Avar kori sírmezőt is feltártak a község határában, majd a honfoglalás idején is letelepedtek a környéken az őseink: Ősbő vezér kapta meg a területet. Erről, Anonymus írása is bizonyítékul szolgálhat számunkra, mely szerint a vidéket az Ősbő nemzetség „szállta” meg.

A falu ismert tulajdonosai:

Rozgonyi, Újlaky, Zichy családok.

A középkor egyik méltatlanul keveset említet írásos emléke az Ösküt is ábrázoló 1514-ben készített Lázár féle térkép, melynek részletét most itt megjelenítjük.

Részlet a Lázár féle térképből

Az ábrázolás nagy valószínűséggel a Kerek őrtoronynak, és az Újlaky várkastélynak köszönhető, a kettő összekapcsolása minden bizonnyal elbátortalanítja a történészeket, hisz valóságos fizikai kapcsolatra utaló jelek nem találhatók.(Az Újlaky várkastély első írásos említése 1426-ban történt.)

Az őrtorony lehetett a vár kápolnája, de Öskü önálló egyháza ezekből az időkből még nem ismert és a környező falvakban leányegyházként sem említik.

A török idők harcai a település sorsát kedvezőtlenül befolyásolták, 1535-körül elnéptelenedett. Újratelepítésre 1704-ben került sor, a Zichy grófok kezdeményezésére, sajnos sikertelenül. A kuruc idők viharai az itt letelepedni szándékozó német jövevényeket könyörtelenül elsodorták. Új telepesek csak 1718 körül jelentek meg a falu területén ezúttal Besztercebánya környékéről érkezett szlovákok. Bátrak és merészek voltak, új környezetük kihívásait jól kezelték. A kezdeti nehézségek leküzdésének szép bizonyítékaként kell gondolnunk a Péti-szőlőhegyben 1767 évben kezdődött szőlőtelepítésre.

A település hitélete a kor követelményeinek megfelelően alakult. A római katolikus vallást követők számára a felújított kerek templom állt rendelkezésre, míg az evangélikus vallásúak 1785-ben új templom építésébe kezdtek, mely végleges mai formáját 1830-as években érte el. Az új római katolikus templom 1848-ra készült el teljesen.  

Mai Főutca egy régi képeslapról

A község legnevesebb szülötte Tasner Antal (1808 – 1861 író, akadémikus, ügyvéd), aki Széchenyi István személyi titkára és egyik legközelebbi munkatársa volt.

Az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának idején 1908-ban katonai gyakorló kiépítése kezdődött meg a Bakonyban. 1911-re alakult ki nagyjából a ma is használt Lőtér. A Márkótól Bakonykútiig húzódó, 45 km hosszú, 2-15 km széles terület, amely jelenleg Közép-Európa legnagyobb éleslövészetre is alkalmas lőtere, az állam tulajdonában van, s a rendszerváltozás óta a magyar honvédség kezeli.

A község közlekedés szempontjából előnyös helyen fekszik, gépkocsival, autóbusszal, vonattal egyaránt könnyen megközelíthető. A település az elmúlt évek folyamán is dinamikusan fejlődött számos fontos beruházás valósult meg, valamint a meglévő közintézmények bővültek és újabbak is létrejöttek. A 90-es években kiépítésre került a gáz, a csatorna, és a vezetékes telefon-hálózat. Európai Uniós forrásokból megújult 2004-ben a Művelődési Ház, később 2011 nyarán átadásra került az IKSZT (Integrált Közösségi Szolgáltató Tér), mely Tasner Antal szülőházából lett kialakítva. 

/Ösküi Hírek/

Következő rész: A Péti szőlőhegy története

 Képtár

Előző rész: Kikeri-tói római kőgát története

<<Vissza a menübe

 
Pontos idő
 
Figyelem!



 

 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
NetMozi! (Filmek!)

 

1. A hegy gyomrában! -sor.

 

 
Minden más
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre