1945 márciusában, a német hadsereg utolsó nagy magyarországi támadó hadművelete, amely a „Tavaszi ébredés” néven vált ismerté kifulladt és kezdetét vette a visszavonulás. A szomszédos Várpalotán ádáz, de már kilátástalan harcok dúltak mindkét részről több száz áldozatot követelve. Várpalota belvárosában szabályos páncélos csata zajlott le, amikor a német és a szovjet tankok közelharcot vívtak egymással. 

Mi történt Öskün 1945. március 20-án?

Az Ösküt is érintő visszavonulásnál a németek a 8-ast, valamint a települést kettészelő utat is igénybe vették. A harcolva hátráló csapatokat ezen a napon két alkalommal támadták bombázó repülőgépek, melyeket erős vadászrepülő kíséret biztosított. A támadást végrehajtó amerikai gyártmányú, kétmotoros Boston típusú bombázók az úgynevezett Kölcsönbérleti Szerződés keretében kerültek a szovjet légierő állományába, katonai segélyként.

(Boston bombázó kötelékben a Brit Királyi Légierő színeiben)

A visszaemlékezések szerint a bombázások 8 és 12 órakor történtek. Az első kötelékben 12 db "nagyobb" gépet lehetett megszámolni. Tíz polgári áldozat bejegyzését találjuk a halotti anyakönyvek lapjain. Előfordul köztük 6-éves kislány és 65-éves nagyapa, de ott van a vándorló roma embertársunk is, aki okmányok nélkül járta az országot. Egy gyermekkorú kisfiú súlyos sérüléseket szenvedett és napokkal később távozott az élők sorából.

A támadás német katonai áldozatainak száma pontosan nem ismert.

Ezután felgyorsultak a térségben a katonai mozgások, az egyik felekezet halotti anyakönyvében érdekes bejegyzést olvashatunk mely szerint a „hatóságok a temetést nem engedélyezték”. A bölcs előrelátás szülte ezt az intézkedést, ugyanis ezekben az időkben szinte mindenre lőttek, ami mozgott. Több ösküi visszaemlékező arról számolt be, hogy ezen a napon újabb, soha nem tapasztalt méretű légitámadás érte a falut.

Előfordult, hogy néhány alkalommal kétfedelű szovjet gépek (PO-2) kisebb méretű repeszbombákkal zavaró repüléseket hajtottak végre és támadták a településünk területén álló álcázott haditechnikai eszközöket. Ezek a támadások kisebb károkat okoztak és csak félelmet keltettek.

(Szovjet PO-2)

A helyiek visszaemlékezése szerint a Keszei- féle fűrészmalomnál (amely a falutól Várpalota felé kb. 250 m-re található) az udvarban álló német harckocsi körül öt bomba robbant különösebb sérülést nem okozva. Személyzete a farönkökkel védett „regulátor házban” húzta meg magát.

„Szerencsés” kimenetelű találat érte Hornyák István családi házát is, ahol a becsapódó bomba lerombolta a tetőt és összetörte a konyha berendezést. A törmelék ellepte az ott tartózkodó felnőtt korú lányt, akit a család odaérkező tagjai mentettek ki szorult helyzetéből. Ebben az esetben a gondviselés sietett a segítségére, és persze a véletlen, ugyanis általában 10 db ledobott bombából 2db nem lépett működésbe. A nap során összesen 20 ház sérült meg, melyek közül a későbbiekben egy nem került helyreállításra.

1945 Március 23-án érték el településünket a Szovjet csapatok

A tavasz érkezésével együtt bekövetkezett, amit már mindenki sejtett, elmozdultak a megmerevedett frontvonalak és március 23-án megjelent falunkban az első szovjet katona. A megelőző hónapok eseményei már előrevetítették a történéseket. A településünkön állomásozó német alakulatok már az előző év decemberétől Ősi térségébe jártak bevetésre, így várható volt, hogy a Vörös Hadsereg hamarosan ideér. Több tüzérségi üteg helyezkedett el falunk D-i határvonalának közelében.

A megelőző hónapokban és napokban több légi harcot lehetett megfigyelni, melyből négy repülőgép számára itt fejeződött be a háború. Nemzetiségüket tekintve 2 szovjet és ugyanennyi német gépről beszélnek a szemtanúk. Ismert még a megelőző napokból egy szovjet, vélhetően felderítő vállalkozás tragikus végkifejlete. A Hosszúvölgy néven ismert terület falu felé eső szakaszán tüzérségi lövedékkel megöltek két szovjet katonát, akiket a polgári lakosság temetett el, végső nyughelyükre, a Hajmáskéri Katonai temetőbe a hatvanas évek vége felé kerültek.

Falunkat a komolyabb fegyveres harcok ekkor már elkerülték, de előfordult szórványos lövöldözés, ami valószínűleg az ismert szovjet átkaroló, bekerítő harcmodor velejárója volt. Tényként kell megemlítenünk azonban a német alakulatoknál felmerült vezetési problémák következményeit. A falu átkarolásából kimenekülni próbáló német csapatok már jelentős ellenséges erőkbe ütköztek.

(Német MP-40 géppisztoly maradványa)

Egy Berhida irányába távozó féllánctalpas lövészpáncélos a községtől kb. 2,5 km-re tudott eltávolodni. Visszaemlékezők itt nyolc elesett katonáról beszélnek. Korábbi kutatások megemlítenek még egy aknára futott teherautót is, amely 30 német katonát szállított.

(Német MG-42-es géppuska maradványa, alatta lőszertartó)

Két német katona leszakadva alakulatától szovjet fogságba esett, ezzel sorsuk megpecsételődött. Ismerté vált még a Plányova településrészen egy elesett ugyancsak német katona nyughelye, melyet a Német Hadisírgondozók feltártak és maradványait a Veszprémi katonai temetőbe szállították. Temetőnk katolikus részében jelölt sírhelyen van eltemetve Kurt Reider és két ismeretlen társa, őket Székesfehérvárról szállították ide.

Mint másutt, nálunk is ismerté váltak nőkkel történt erőszakoskodások, de túlzó számokat nem őrzött meg az emlékezet. Az ide érkező, már kimerült hadsereg egyes történészek véleménye szerint morális válsággal küzdött, az ellátási hiányosságok ezt csak tetézték. Ezért a „felszabadítók” fosztogatásba és rablásba kezdtek, a még megmaradt kevés aprójószágot sajnos megtizedelték. A gazdák által elásott boroshordókat mivel abroncsaik fémből készültek, aknakereső műszerekkel kutatták fel.

A lakosság közül sajnos egy tulajdonát védő idős embert P. Istvánt lelőtték a fosztogató szovjet katonák. Ideiglenes sírban a háza közelében temették el, napokkal később került végső nyughelyére.

(A képen: Szovjet T-34/85-ös tank)

A Vörös Hadsereg Öskü elfoglalása során mintegy 30 embert vesztett, ám kilétüket már nem sikerült megállapítani. Visszaemlékezők szerint egy részük a településen létesített kötözőhelyen, valamint a környéken vesztette életét. Abban az esetben, ha bajtársaik jelen voltak az első elhantolásnál azonosítási jelzésüket eltávolították.

1946-ban megtörtént az elesett katonák maradványainak összegyűjtése.

(II. világháborús német rohamsisak)

A front közeledtével a település határában is megkezdődött a védelmi vonal kiépítése. A lövészárkok kiásása a helyi lakosság bevonásával történt. A megszálló német csapatok természetesnek tartották a lakosság ilyen irányú bevonását a védelmi harcokba.

A munkák szervezése a helyi közigazgatásra hárult, amely elsősorban a jobboldali nézeteket valló személyeket vonta be ebbe a tevékenységbe, mivel úgy gondolták ők nagyobb elszántsággal vesznek részt a védekezés irányításában. Természetesen ők csak a felügyeletét látták el a munkának.

Napjainkban is jó érzéssel gondolhatunk arra, hogy nálunk túlkapások ezen a területen nem fordultak elő, így későbbiekben számonkérésre nem került sor. A feljegyzések szerint, a munkálatok során csak egy alkalommal történt munkamegtagadás, ahol a kilátásba helyezett megtorlást éppen a szervezők akadályozták meg.

Több oka van annak, hogy meg sem kísérelhető megnyugtató módon a kiásott árkok pontos helyének meghatározása. Amiért készültek arra végül nem használták, egy részüket később, az 1945-ben alakult demokratikus hadsereg átalakítva gyakorlatozás céljára alkalmazta és nem utolsó sorban említve, sokat visszatemettek. Ami megmaradt és eredetinek tekinthető, azokon a német harcászati szabályzat előírásai figyelhetők meg.

A környéken az ösküi gazdáknak másutt is ki kellett venniük részüket a háborúból, ugyanis Ősi község körzetében hónapokig elhúzódó harccselekmények zajlottak és emiatt vélhetően az összes igénybe vehető igás állat elpusztult. Ezért, az ösküi gazdákat is kötelezték az elesett katonák összeszedett holtesteinek szállítására saját szekereikkel. A halottak eltemetése, elbeszélések szerint gyakran a legközelebbi bombatölcsérbe történt.

Előző rész: Az 1831-es kolera járvány pusztítása Öskün

<<Vissza a menübe