Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Időjárás!
Felhőkép
 
Linkek
 
Bravó!
Indulás: 2005-04-09
 
Választások
 
Impresszum

Szerkesztő:

Bíró Kálmán

E-mail cím: kalman25@freemail.hu


 
Településünkről információk
Településünkről információk
: Barangolások a község múltjában

Barangolások a község múltjában

  2013.10.19. 15:48

Településünk és a vasút


Magyarországon 1860-as évek környékén több vasúttársaság jött létre. Létesítésre irányuló terveik elkerülték a Balaton felvidéket és a Bakony környékét, mivel az itt élő lakosság megélhetési forrását döntően nem az ipar és a kereskedelem jelentette. A Balaton északi partjának lakosai nem nagyon törődtek bele az elszigeteltségbe

1866 szeptember elején az M.G.E. Nemzetgazdászati Szakosztályának ülésén elhatározták a vasút építését. Több térség vizsgálatára került sor. A Magyar Nyugati Vasút társaság több Dunántúli vasútvonal létesítését is kezdeményezte. 

A Magyar Nyugati Vasút magánvasút-társaság 1869. május 20-án kelt engedélyokirata alapján Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonalon 1872. július 16-án próbamenetre került sor. A korabeli újság tudósítója szerint a Székesfehérvárról induló mozdonyt már a délelőtti óráktól gyülekező közönség várta a veszprémi állomáson. Délutáni órákra már 3000 főre becsült tömeg hallgatta a beérkező, virágokkal díszített „gőzös” hangjelzését. Ezt követően a Székesfehérvár-Veszprém közötti szakaszon 1872. augusztus 9-én én (a Veszprém-Kiscell közötti szakaszon1872. október 3-án) indult meg a forgalom.

Nagy kár, hogy a korabeli menetrendben Öskü még nem szerepel. Ennek ellenére, a vasút megépítésével jelentős változások történtek a település életében, ami sokat jelentett a túlnépesedett vidéknek. Azt hozzá kell tenni, hogy a vasútépítés miatt az amúgy is rossz minőségű és nehezen művelhető földekből – amelyeknek műveléséből nehéz volt megélni – jelentős részeket kisajátítottak.

Öskü elöljárói hosszú ideig harcoltak azért, hogy a vonatnak, amely keresztülhaladt a településen, megállót létesítsenek, a falu lakói utazhassanak rajta, terményeiket a közeli városok piacaira vihessék. Tevékenységük nyomán bizonyosnak tekinthető, hogy 1884-ben (a rendelkezésre álló korabeli menetrendek szerint) Öskün már megállt a vonat, bár a kisösküi őrház hosszú ideig még csak feltételes megállóhelynek számított.

1909-ben Öskü akkori jegyzője a kereskedelemügyi miniszterhez, Kossuth Ferenchez fordult, hogy a megállóhelyhez egy váróhelyiséget építsenek. Ennek bizonyítékául szolgáljon eme levél:

Öskü akkori vezetői még ugyanebben az esztendőben javaslatot tettek egy „kitérővágány” létesítésére is.  A kitérő vágány megépítése soha nem valósult meg, és a váróhelyiség létesítésére vonatkozó kérelmet is elutasították. Ennek oka valószínűleg az egyre feszültebb külpolitikai helyzet volt, hiszen hamarosan kitört az I. világháború. Az ösküi elöljáróságot, ez kevésbé zavarta és tovább dolgozott céljainak megvalósításán.

1914 júniusában Nagy Jenő evangélikus lelkész és társai beadványukkal megkeresték Veszprém vármegye közigazgatási bizottságát ismét a váróterem építése ügyében az aláírók között találjuk a község jegyzőjét, a katolikus plébánost valamint a két felekezet kántortanítóit.

Az 1928-ban tartott országgyűlési képviselő választáskor Dr. Dréh Imre kormánypárti képviselő tett először ígéretet a megépítésre, ami egy kicsit még váratott magára. Végül a megállóhelyet jelenlegi helyén valószínűséggel a két világháború közötti nyugalmasabb időszakban építették meg.

A II. világháború idején, az Öskün keresztülhaladó vasútvonal fontos stratégiai célpontnak számított, ezért rendszeresek voltak a bombatámadások. A háborút követő évtizedekben a vasútvonalat valamint jelző- és biztosítóberendezéseit több ízben korszerűsítették.

1998-ban a vasútvonal történetében jelentős változás kezdődött, ugyanis az év augusztus 27-én megkezdődött a Székesfehérvár – Szombathely vasútvonal villamosítása. Egy évvel később 1999. szeptember 25-én elkezdték a Pétfürdő és Hajmáskér közötti vonalon a munkálatokat, ennek során zajlott az Öskün áthaladó szakasz nyomvonalának korrekciója is.

2000.12.12-én adták át a modernizált és immár villamosított Székesfehérvár – Szombathely közötti vonalszakaszt.

 

Következő rész: Az 1831-es kolera járvány pusztítása Öskün

Előző rész: Öskü közútjának története

 

<<Vissza a menübe

 

 
Pontos idő
 
Figyelem!



 

 
Naptár
2023. December
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
NetMozi! (Filmek!)

 

1. A hegy gyomrában! -sor.

 

 
Minden más
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77