Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Időjárás!

Felhőkép

 
Linkek
 
Bravó!
Indulás: 2005-04-09
 
Rovatok
 
Impresszum

Szerkesztő:

Bíró Kálmán

E-mail cím: kalman25@freemail.hu


 
Településünkről információk
Településünkről információk
: Barangolások a község múltjában

Barangolások a község múltjában

  2012.09.22. 10:46

Római és Avar kori telepek Öskü környékén az őskortól a honfoglalásig 


Ezen a kis dunántúli településen szinte minden történelmi korszakban élt egy-egy kisebb emberi közösség. A csiszolt kőkorszakból kőbaltafejek kerültek elő a falutól északkeletre. Ezeket az emberek „mennykő”-nek nevezték és gyógyító erőt tulajdonítottak neki. Az őskor különböző szakaszaiból származó leletek arra utalnak, hogy egykor újkőkori (neolitikus) település volt itt. A rézkorból, bronzkorból, későbronzkorból is kerültek elő cserépdarabok. A leletek egy része a veszprémi Bakony Múzeumba (ma Laczkó Dezső Múzeum) került.

Az ókorból is kerültek elő leletek. A vasúttól délre emelkedő domboldalban nagy kiterjedésű római település nyomait találták (Osones: Justus Perthés Antik Atlasza alapján), de ilyen települések nyomait máshol is felfedezték (Osonibus – Aranyoskút, ill. az avar kori temető mellett). Pénzérmék is kerültek elő, sőt egy szarkofágot (római kori kőkoporsót) is találtak a cseréptöredékeken kívül. Öskü határában egy bronz katonai diplomára is rábukkantak, amely Bécsbe került. A diploma i.sz. 154-ből származik, jelentősége kiemelkedő. A tábla tulajdonosa 25 év szolgálat után becsületbeli bocsájtványt (tabula), illetve római polgár- és házasságjogot (honestes missionis) kapott. A hadvezetés ezzel viszonozta a hosszú szolgálatot.

A közelben található egykori kőbányát, még a rómaiak nyitották meg, és építkezéseikhez szerte Pannóniában szívesen használták az itt kitermelt kőzetet. A bányászat a középkor folyamán is tovább folytatódott.

A kőbánya mögött Rhé Gyula (1871-1936, régész, Veszprém Vármegyei Múzeum igazgatója) szerint országút vezetett, melyet szintén a rómaiak építettek. 

 

Az avar nép hódításainak nyomait is megtalálhatjuk Öskün. Az avarok a hunokkal rokon urál-altáji lovas, nomád nép volt. Rhé Gyula 1924-ben avarkori temetőket tárt fel az Aranyoskút és a kőfejtő között. (Aranyoskút: kb. 1,5 km2 kiterjedésű karszt forrásvidék nagy hozamú vizekkel. A péti Nitrogénművekhez egy betoncsövön keresztül folyik a tiszta karsztvíz ipari vízként.) Jegyzeteit a Bakony Múzeum (ma Laczkó Dezső Múzeum) adattárában őrzik. A kézirat szerint növényi eredetű leleteket is megfigyelt és sok helyen említ fonal-, textil-, fa- és gyantadarabokat.

Cserépedényeket több helyen találtak, ezek bizonyíthatóan kézi korongon készültek. A sírokban talált vaskés és tűzszerszám arra utal, hogy a fémet is ismerték. A fát is megmunkálták, erre utal a sírokból előkerült vonókés, ami a faanyag durva megmunkálására szolgált.

Az avar nép életében a katonáskodásnak fontos szerepe volt. A harcászati technikával, illetve a lovakkal kapcsolatos leletanyag is erre utal: nyílhegy, lándzsacsúcs, kengyelpár, kantárrózsa…

A településüktől nem messze külön temetőbe temették halottaikat. Fakoporsóba helyezték el őket ékszereikkel, használati tárgyaikkal együtt.

 

/Ösküi Hírek/

Következő rész: Mondák, néphagyományok településünk környékéről 

 Képtár

Előző rész: Honnan ered a falu neve?

 

<<Vissza a menübe

 
Pontos idő
 
Figyelem!



 

 
Naptár
2021. November
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
NetMozi! (Filmek!)

 

1. A hegy gyomrában! -sor.

 

 
Minden más
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!